Az Oroszlán jegy szereti az életet, szereti a sikert, és hajlandó is ezért tenni.
Az Oroszlánt optimizmus, határozottság és méltóság jellemzi, uralkodó csillaga a Nap.
Célja, hogy minden szempontból teljes értékű életet éljen.
A szenvedélyes Oroszlán a legjóságosabb csillagjegy, másoktól tiszteletet vár el. Undort kelt benne, ha mások figyelmét színleltnek érzi, a hazugságot méltóságán alulinak tartja, dolgait nyíltan intézi.
Az Oroszlán jószívűsége és jó természete napfényt hoz mások életébe. Optimizmusa, derűje a környezetét is magával ragadja.
Határozottsága és sikerorientáltsága nagyon jó vezetővé teheti, aki akár mindent képes legyőzni.
Néhány jellemző tulajdonsága: nagylelkű, segítőkész, teremtő intelligencia, optimista, bátor, hatalmas szabadságvággyal, tisztességes, széles látókörű, erős, humoros, életvidám, nárcisztikus, hiszékeny, vállalkozó kedvű, sikerorientált.
Jellemzője a jegynek az önmegvalósításra való törekvés, az erő és a szabadság.
Természetes tekintélye azon alapul, hogy tisztában van saját értékével.
Újításra törekszik, gyakorlatias és érdeklődik a filozófiai gondolatok iránt.
A szellemi munkára nagyobb hangsúlyt fektet, mint a fizikaira. Inkább vezetőként, mint szolgaként tekint magára.
Méltósága megtámadhatatlan.
igényli, hogy mások szeressék.
Fontos számára a tisztességes viselkedés és mindig támogatja a gyengéket.
Elsősorban az élet szeretete, vitalitás, túlpezsgő életerő jellemzi. Optimista természetű, tele van bizalommal minden és mindenki iránt.
Nagylelkű és segítőkész, erős kisugárzásával sokakat képes belelkesíteni.
Erős érvényesülési vágya van, általában céltudatos. Ettől azonban még megmarad játékossága, és az élet élvezetének képessége.
Szereti a pompát, a luxust, a szabadságot. A nagyon drága sportautók illenek hozzá, emellett a Mercedes és a Jaguár is.
Kedveli a jó minőségű és drága dolgokat. Általában ügyesen tudja rendezni a pénzügyeit.
Hajlandó másoknak segíteni, szívesen törődik a gyengébbekkel.
Az Oroszlán hűséges és odaadó barát.
Tény, hogy óriási a szívük, nagyvonalúak, szeretteiket luxussal és a legjobb dolgokkal ajándékozzák meg, ugyanakkor a hiúságuk a vesztük. Két jó szó elég, ha valamit el akarunk érni náluk.
Királyi jegyként valóban mindent el tud intézni, óriási szívességeket tesz másoknak.
Az oroszlán jelmondata: „Bármit is teszel, teljes szívvel tedd.”
Félnek a középszerűségtől, ezért keresik a kreatív lehetőségeket és szerepeket, amikben vágynak megtalálni önmagukat, felfedezni, hogy kik is ők valójában.
Az Oroszlán szereti a festészetet és színművészetet. Bármilyen életpályát is választ, jobban teszi, ha megbizonyosodik arról, hogy veleszületett egyénisége szabadon kibontakozhat.
Az Oroszlán szereti, ha hatalom van a kezében, és ha tekintélyét mások elismerik.
Mivel nyári csillagzat alatt született, szereti az élet napos oldalát, élvezi az élet adta örömöket.
Szexualitása igen aktív, nem kedveli a visszafogottságot, a szeretete áradó, és mivel nagyon kreatív, lelkesedését könnyedén lelombozhatja a monotónia. Egy összeillő partner oldalán az Oroszlán kedélyes, odaadó és hűséges típus,
Cselekedeteit mindig a jó szándék vezérli, hiszen arra törekszik, hogy a legjobbat hozza ki a társából. Kevesen tudják róla, hogy nagyon érzékeny, mert nagyon jól álcázza ezt az énjét.
Szeret fontosnak mutatkozni, önbecsülését nehezen megszerezhető elismerésekkel növeli.
Habár néha egoistának tartják (az Oroszlán egója valószínűleg az) egyben kifejezetten érzékeny, a kritikát általában rossz néven veszi. Néhány éles szó képes hirtelen összetörni az Oroszlán törékeny büszkeségét.
Sokan azt hiszik, hogy az Oroszlán jegy magabiztos és extrovertált. Ami első látásra általában még igaz is lehet, sőt, sokuknak a hangjuk is erős, ettől aztán fellépésük még magabiztosabbnak tűnik. Kevesen gondolnák, hogy sokszor szégyenlősek és befelé fordulóak, és nagyon függnek mások szeretetétől.
Gyakran nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy a külvilág nem körülöttük forog, viszont rendíthetetlenül hisznek magukban.
Szeretik fitogtatni vonzerejüket.
Ez a férfi nem spórol a figyelmével és a szeretetével, amit a hozzá közel álló emberekre szán. Gáláns, szenvedélyes
Ha valakit igazán kedvel, azt ki is mutatja és a felelősségérzet személyes kapcsolataiban megmutatkozik. Bármire képes embertársaiért, szeret varázslatos születésnapokat és ünnepségeket rendezni és másokat gondosan kiválasztott ajándékaival elárasztani.
Elvárja azonban ugyanezt viszont és néha ez problémákat okozhat, nem lenne szabad elfelejtenie, hogy az ajándékozás nem mindenkinek egyaránt ennyire fontos.
Óvatosnak kell lennie, szerelmi kapcsolatában, a szerelem elbűvölő ereje csak ott fejti ki hatását, ahol egyik fél sem próbálja elnyomni a másikat.
Határozottan igényli egy olyan partner közelségét, aki felnéz rá.
Igazi romantikus, szenvedélyes hódító a szerelemben, és elvárja, hogy szerelmét ugyanilyen hévvel és odaadással viszonozzák.
Hajlandó mindent megadni annak, akit szeret. Nagylelkűsége, lovagiassága, bőkezűsége a partnerkapcsolataiban is megnyilvánul.
Mit talál vonzónak egy Oroszlán férfi a nőben?
Ideálja a humoros és könnyed természetű, kalandvágyó nő, aki szeret utazni,
kedveli a gyerekeket, és aki rendszeresen kimutatja az iránta érzett vonzódását.
Szeret büszke lenni a nőre: könnyedén előnyhöz juthat az, aki mosolyával beragyogja napját.
Természetesen fontos a hűség és az, hogy ne hagyja, hogy az Oroszlán unatkozzon.
A dolgokhoz való laza hozzáállásával mindig megtalálja a megoldást szinte bármely helyzetre.
Az Oroszlán férfi minőségi szexre törekszik.
Erogén zónái: hát, hátgerinc.