Ismersz valakit, akinek nagyon lazák az ízületei, esetleg te magad vagy különösen hajlékony? Tudj meg többet a jelenségről!
Gyakran találkozhatunk azzal, hogy barátaink, családtagjaink, akár saját magunk egy-egy végtagja meglepően ‘laza’ – ez sokszor teljesen természetes jelenség. Ha viszont több tényező együttállását tapasztaljuk, egyes esetekben hipermobilitásról beszélhetünk – kifejezetten gyakran láthatunk ilyet például versenyúszóknál, akár egy-egy sportközvetítés alkalmával.
Mi is az a hipermobilitás?
“Az ízületi hipermobilitás alapja a kötőszövet (szalagok, ízületi tok, porckorong) kóros lazasága.”
– írja Orosz (2010). Ennek az ízületi instabilitásnak a következményeként könnyű túlterhelni a szalagokat, főleg, mert a mozgás nem az ízület optimális funkcionális síkjában történik, azaz ‘nem jó irányban’. Ebből komoly sérülések is kialakulhatnak, illetve tovább romlik a szalagok és ízületek állapota, hiszen – hogy a fájdalmat elkerüljük – nem úgy használjuk a kérdéses testrészt mint kéne, és a helyi tartóizmok tovább gyengülnek (Orosz, 2010).
Nem kell azonban megijedni, hiszen a hipermobilitás egy viszonylag elterjedt jelenség, és csak az esetek kis részében okoz komolyabb problémákat. A gyermekek jellemzően lazább ízületekkel bírnak, mint a felnőttek, és ahogy idősödnek, egyre merevednek az ízületeik; szintén megállapították, hogy a lányok általában ‘lazábbak’, mint a fiúk (Smith & Ramanan, 2013).
Ha gyanakszunk, hogy hipermobilitás áll fenn a gyermekünknél, az alábbi tünetekre érdemes figyelni: ízületi fájdalom, mely sport közben vagy után jelentkezik, és pihentetéssel javul (míg a gyulladások esetén pihentetés hatására merevedne az ízület); rándulások, ficamok a végtagokban (főleg boka és térd); rossz kiskori koordinációs képességek; és természetesen az ízületek látványos lazasága. Ilyen esetben érdemes lehet felkeresni egy szakorvost, aki alaposabb vizsgálattal meg tudja állapítani, van-e további teendő. Bár elhanyagolása fájdalomhoz és sérülésekhez vezethet, korai felismeréssel és kezeléssel a betegség általában nem jár komolyabb következményekkel. Hovatovább, a legtöbb gyermek alapvetően tünetmentes, és az ízületi hipermobilitása csak a javára válik különböző sportok vagy hobbik űzése során (Smith & Ramanan, 2013).
Sport és hipermobilitás
Az egyik ilyen sport az úszás, mely kifejezetten érdekes helyet foglal el a hipermobilitással kapcsolatos ajánlások és kutatások közt: míg az orvosi ajánlás a kerékpározás (Smith & Ramanan, 2013) vagy a pilates (Baeza-Velasco et al., 2013) mellett az úszást javasolja, mint leginkább ajánlott sport a hipermobilitással élők számára, a rizikófaktorok listáján is szerepel, azaz kiemelkedően nagy számban fordul elő hipermobilitásból eredő sérülés és fájdalom az úszók között: mégpedig a versenyúszóknál.
Ez persze egy ördögi kör, hiszen a laza ízületű gyermeket akár az orvos küldi úszni, akár magától ‘talál rá’ a sportra, nagy valószínűséggel maradni is fog. Míg a többi sport általában erősen terheli az ízületeket (pl. futás) vagy fokozott sérülésveszéllyel jár (pl. küzdősportok), az úszásnál ‘biztonságban’ vannak a kórosan laza ízületek; ráadásul a már említett sikerfaktor is szerepet játszhat egy későbbi úszókarrier kialakulásában, hiszen a hipermobilitás elősegíti, megkönnyíti az úszáshoz szükséges minél optimálisabb mozdulatok végzését (Baeza-Velasco et al., 2013, Junge et al., 2016), sikerélményt ad a gyereknek. A versenysport azonban határozottan nem javítja az ízületi lazaságot, hiszen az úszók kifejezetten törekszenek rá, hogy minél lazábbak maradjanak – tehát ha valaki alapból hipermobilitással él, és tovább lazítja a szalagokat, azzal nem segíti az ízületi stabilitás kialakulását, sőt.
Nem véletlen, hogy az úszás az élen áll a hipermobilitást előnyükre használó élsportolók tevékenységei közt; olyan sportok mellett, mint a gimnasztika vagy az atlétika (Kumar & Lenert, 2017). Az ilyen esetekben azonban a sportsikerek ára a fájdalom, és igen gyakori esetben sérülés, műtét, gyógytorna, főleg, hogy míg hipermobilitás esetén kifejezetten ajánlatos mozogni, könnyed sportot végezni, az ízületek túlzott megerőltetésétől intenek a szakvélemények (Baeza-Velasco et al., 2013).
Ilyenkor az egyénnek kell mérlegelnie, mennyire komoly az esete, mennyit és hogyan éri meg kockáztatni neki. Ha megkérdezünk egy olimpiai vagy világbajnokot, aki mindössze néhány ficammal vagy komoly gyógytornával és odafigyeléssel ‘megúszta’, és elérte céljait, valószínűleg nem bánta meg; nem kell tehát azonnal visszavonulót fújni. Mindössze figyelni kell, de azt nagyon. A hipermobilitás áldás és átok is lehet, annak függvényében, hogy tudatosan teszünk-e saját biztonságunk, egészségünk érdekében.
Ha úgy érzed, esetleg rád is jellemző az ízületi hipermobilitás, használd előnyödre a most megszerzett tudást: járj úszni! Hobbi szinten csak előnyöd származhat belőle – nem véletlen javasolják -, és valószínűleg sikerélményt is könnyebben élsz át, mint kevésbé laza ízületű társaid. Csak arra figyelj, hogy kerüld a túlterhelést, a ‘rossz’ irányú mozdulatokat, és ismerd meg a potenciális veszélyeket.
A felhasznált szakirodalom a témában jó kiindulópont lehet ehhez:
- Baeza-Velasco, C., Gély-Nargeot, M., Pailhez, G., & Vilarrasa, A. B. (2013). Joint Hypermobility and Sport: A Review of Advantages and Disadvantages
- Junge, T., Henriksen, P., Andersen, H. L., Byskov, L. D., Knudsen, H. K., & Juul-Kristensen, B. (2016). The association between generalized joint hypermobility and active horizontal shoulder abduction in 10–15 year old competitive swimmers
- Kumar, B. & Lenert, P. (2017). Joint hypermobility syndrome: Recognizing a Commonly Overlooked Cause of Chronic Pain
- Orosz, Zs. (2010). Ízületi hypermobilitás tünetegyüttes fizioterápiája és prevenciós stratégiái
- Smith, E. M. D., & Ramanan, A. V. (2013). Fifteen-minute consultation: A structured approach to the management of hypermobility in a child.