Virág elvtárs Kiskunfélegyházán alkotott

De ki a tököm a Virág elvtárs?

Mert bizony, nem akarok senkit sem álomvilágban tartani, bizonyosan létezik a helyi Virág elvtárs. Hogy ki volt az eredeti Virág, azt nem részletezem, egy bizonyos kor felett mindenki tudja, hiszen velünk együtt élt, nap, mint nap eljárkáltunk mellette, befolyásolta életünk, döntött a fejünk felett. Rajta múlott minden. Virág elvtárs volt az, aki közvetített a pártvezetés, és a pórnép között, ő javaslatai alapján lehetett bárkiből, bármi, vagy nem lehetett semmi. Akinek így sem mond semmit a neve, az kérem, üljön oda a számítógép elé, és ezen a linken nézze meg Bacsó Péter alkotását!

Hogy Kiskunfélegyházán létezik Virág elvtárs, nem vitás. Mondjuk, létezik ő mindenhol, van, ahol ismerik őt, és van, ahol nem, csak sejtik, ki lehet az. Sokan mondogatják, „a történelem egy spirál”, no meg, hogy a „történelem ismétli önmagát”, és egyéb, ehhez hasonló közhelyeket hallani, ha szóba kerül jelen korunk politikája. Aki nem a NER feltétlen híve, vagy nem a NER haszonélvezője, és egy bizonyos intelligencia szint fölött éli létezését, az bizony tudja, ismét itt a kommunizmus. Persze, rosszul mondom. Tudja ezt a haszonélvező is, de leszarja, ő köszöni, jól van. A haszonélvezőnek van munkája, van cége, vagy állami funkciója, dől hozzá a lé, és rohadtul nem érdekli, hogy mi lesz a többiekkel. Aztán van a nem haszonélvező, de feltétlen hívő, ők azok, akik még kezet is csókolnak. Ők hisznek, istenítenek, holott épp oly szarul élnek, mint mindenki más, de elhitték, erről csakis ők maguk tehetnek. Úgy tudják, mindenki másnak jó ebben az országban, ők az egyetlenek, akiknek MÉG nem jó, de majd jó lesz, nem is sokára. Majd jó lesz. Ugyanis ez a trendi. Mindig van egy két-három évvel későbbi időpont, amikorra ígérik: Jó lesz. Ma sosem jó semmi, mindig csak majd. Sokan meg el is hiszik. De a majd nem jön. Az a jó sem jön, amit négy éve ígértek, hogy három év múlva már jó lesz. Nem jó neki sem, de hisz. Amit neki mondanak, azt elhiszi, még ha az ellenkezőjét is érzi a maga bőrén.

No, de hagyjuk is ezt, térjünk vissza Virág elvtárshoz…

Kiskunfélegyházán egy igazán abszurd helyzet állt elő, mondhatni mindenki orcája leszakadott vala, és óvatosan a porba hullott. Történt pedig, hogy a helyi Móra Ferenc Gimnázium igazgatója nyugállományba vonult, így a vezetői állás megüresedett. Mióta az MSZMP ideológiai jogutódja vezeti az országot, egy államtitkár dönt arról, hogy bárhol az országban ki lehet iskolaigazgató, vagy intézményvezető, vagy hívjuk, ahogyan csak akarjuk. Vannak különböző ajánlások, amik alapján meghozza döntését, és meg is van az új igazgató. Álmodban magyar…

Mert a valóságban nem így van. Szóval, megüresedett a gimi – diri posztja, és jött a pályáztatás. Hogy hányan, miként, milyen pályázatot adtak be, arra most nem térek ki. Azt viszont nyomatékosan megjegyzem, hogy volt tökéletes jelölt. Oké, ez lehetne szubjektív is, hiszen ha én rámondom valakire, hogy tökéletes jelölt, az még mindig csak az én véleményem. De most más a helyzet. Az általam tökéletes jelöltként emlegetett nő, bizony mások szerint is alkalmas lett volna a feladatra. Így látta az önkormányzat, így látta a tantestület, így láttuk mi, szülők, de még tán a tankerületi vezetés szerint is e hölgy lett volna a leges legjobb választás az igazgatói posztra.

Az említett hölgy nevét nem véletlenül, nem feledékenységből nem írom ki, hanem egyszerűen azért, mert nem akarom őt kellemetlen helyzetbe hozni. Nem jeleztem felé e publicisztika terveit, így nem is kértem interjút tőle, nem kértem engedélyt a neve felhasználására. Ezért marad ő névtelen e cikkben úgy, hogy biztos vagyok benne, ön, kedves kiskunfélegyházi olvasó már kimondta a nevét. A nem helyieknek pedig teljesen mindegy…

Tehát megvolt a remek jelölt, megvolt az egységes támogatottság. Szinte biztosak voltunk benne: ő lesz az iskola vezetője. Aztán mégsem. Képzeljék el, az oktatási államtitkár nem őt nevezte ki. Pontosabban, senkit nem nevezett ki. Mint első kézből megtudtuk, „egyik pályázó sem kapott támogatást” az államtitkártól, inkább egy új pályázatot ír ki.

Egyik sem kapott támogatást az államtitkártól? Erre mondja a népnyelv: „ne b…d mánmeg!” Aztán, miért nem? Az egyik jelölt pályázata bizonyosan úgy került az államtitkár elé, hogy azon rajta volt minden mérvadó helyi személy, intézmény javaslata. Akkor, mi alapján nem tetszett az államtitkárnak? Hát, kit ismer ő itt? Még akkor is így kérdem, ha „hát” szóval nem kezdünk mondatot! Hogy meri ő, onnan Budapestről azt mondani a valamennyiünk jelöltjére, hogy ő – mert ő valaki – nem támogatja? Honnan gondolja, hogy alkalmatlan?

Nos, itt jön Virág elvtárs szerepe. A helyi szervilis seggnyaló, a funkcionárius, aki felfelé nyal, lefelé üt. Ő az, aki felveszi a piros telefont, és jelzi innen, melyik káder jó elvtárs, és melyik nem. Kinek lehet állást adni, és kinek nem. Én – bár fiatal voltam – de emlékszem még a Kádár rendszerre. Emlékszem, hogy aki nem volt tagja az MSZMP-nek, igen kevés esélye volt segédmunkásnál többre vinni. Ha a helyi pártitkár elvtárs, vagy az ottani Virág elvtárs nem támogatta, még gyári melósnak is alig jutott be.

A történelem egy spirál, és mint fentebb említettem, sokak szerint ismétli önmagát. Bizony van reinkarnáció, a lelkek, és velük az ideológiák – erősen vallom – visszatérnek. Persze, az új test új formái miatt nem is tudom hogyan köszöntsem: Isten hozta Kádár elvtárs, vagy Szabadság, Rákosi elvtárs! (Ok, tudom. Szálasi. Az jobb?)

Ui.: Tudja, Virág elvtárs, egyszer nagyon fogja szégyelleni, hogy kiszolgálta őket. Én emlékszem, hogy 89-90-ben hányan, de hányan tagadták, hogy közük lett volna a rendszerhez. Hirtelen mindenki demokrata lett, és úgy somfordált, sunnyogott el a pártházak árnyékában, mint aki sunyi módon elfingja magát a svédasztalnál. Majd ön is nagy hangon szidni fogja őket, és majd ön is áldozatként mutatja be magát. A legújabb kori kommunizmus áldozataként, aki azt sem tudja, mit is keres a nevén egy nagyobbacska kastély, vagy egy vidéki hacienda. Persze, az is lehet, hogy valaki megtudja, ki is ön valójában, úgymond lelepleződik a személye. Aztán egy dühös valaki úgy elveri, hogy beszarik. Nem biztos, de lehet ilyen. Nem? Pelikán elvtárs! Ön pedig ne feledje: Egyszer majd kérni fogunk öntől valamit!

Szekeres Szabolcs
főszerkesztő
MegyeiHír Lapcsoport

Hozzászólások