késelés

Ittasan, benyugtatózva, késsel a kezében tört be volt…

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy harminchárom éves keceli férfi ellen, aki 2017. október 3-án, hajnalban, Kecelen, betört felesége új élettársának otthonába és késsel többször…

betörés

Tetten érték a betörőket Sükösdön

Őrizetbe vették a bajai nyomozók a sükösdi gyanúsítottakat. A Bajai Rendőrkapitányság 2018. március 29-én 14 órakor lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett egy 24 éves férfit és egy 19 éves nőt. A…

feszítővas

Tetten érték a betörőt

Az erzsébetvárosi rendőrök a helyszínen elfogták azt a férfit, aki betört egy Dob utcai lakásba. 2017. december 3-án 10 óra 10 perckor egy 22 éves érdi férfi Budapest VII. kerületében, egy Dob utcai lakás ablakrácsát…

bizonyitek

Kecskeméti telephelyre tört be

A nyomozók beazonosították és őrizetbe vették a gyanúsítottat. Egy férfi 2016. december 15-e fél 12 és 2016. december 16-a fél 10 között a kerítésen átmászva beszökött egy kecskeméti cég telephelyére, majd betört az ott lévő…

Háromszor tört be ugyanoda egy nő

A gyanú szerint kétszer betörte az ablakot, harmadszor a nyitott nyílászárón keresztül jutott be a házba a kalocsai gyanúsított. A Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2017. augusztus 15-e reggelén lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe…