Szóváltásba keveredtek, három férfit szúrt meg egy konyhakéssel

Szóváltásba keveredtek, három férfit szúrt meg egy konyhakéssel


A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy 65 éves bácsbokodi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. július 14-én 21 óra 20 perckor egy helyi szórakozóhely előtt szóváltásba keveredett egy baráti társasággal. Vita közben a férfi elővett egy kb. 15 cm pengehosszúságú kést, amellyel három férfit megszúrt.

Egy 30 éves sértett könnyű, 29 éves társa súlyos, míg 56 éves ismerősük életveszélyes sérülést szenvedett. A bűncselekmény feltételezett elkövetőjét – aki maga is megsérült – a helyszínen elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

A bűncselekmény elkövetésének körülményeit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

(police.hu)

Hozzászólások