német bevándorlás

Németország jelentős összeget ad az országot elhagyó bevándorlóknak


A német belügyminisztérium A te országod. A te jövőd. Most! címmel indítja el új programját, mely keretein belül a Németországba bevándorlóként érkezett családok hazajuttatásához és otthonteremtéséhez nyújtana anyagi segítséget.

A program családonként 3000 euró támogatást, egyedülállóként 1000 eurót biztosít azoknak, akik még a menedékjogi eljárás alatt vagy kérelmük elutasítása után vállalják, hogy önként visszatérnek hazájukba.

Az akció 2018 februárjáig tart és közel negyven ország állampolgárait érinti a felhívás, mint például a szíriai, török és iraki menedékkérőket.

A német állam eddig is úgynevezett újrakezdési segéllyel támogatta a bevándorlók hazaköltözését, ami a felnőttek esetében 1200 euró, a gyerekek esetében 600 euró támogatást jelentett, így egy háromtagú család 3000 eurós anyagi segítségre számíthatott. Azonban van egy kikötése is a németeknek, amennyiben megkapják a támogatást, de visszatérnek Németországba, vissza kell fizetniük a teljes összeget.

Az újrakezdési segély és az újonnan indított otthonteremtési program segítségével egy háromtagú család már hatezer euró támogatáshoz juthat a német állam jóvoltából, ami Thomas de Maizire szövetségi belügyminiszter elmondása szerint maximálisan fedezi számukra a lakhatás költségeit az első 12 hónapra. – írta a hvg.hu

A Bild am Sonntag német újság adatai alapján 2017. február és októbere között 8639 menedékkérő távozott önként a német állam pénzügyi támogatásával.

Fülöp Tímea

Hozzászólások