antenna

Nem sokon múlott, hogy nem vitték el a Rádió Smile antennáját


Csőszi Viktor, a kiskunfélegyházi Rádió Smile  tulajdonosa maga vette észre a tegnapi nap folyamán, hogy két szerelő a tetőn éppen azon ügyködik, hogy leszerelje a rádió antennáját.

Még éppen felért a tetőre az utolsó pillanatban mondhatni ahhoz, hogy leállítsa a műveletet, és ne okozzanak a rádiónak kárt, például az adás kiesésével.

Kiderült, hogy az antenna eltávolítását egy kellemetlen félreértés, illetve a háttérben meghúzódó ingatlan tulajdonjogi vita eredményezte.

Történt ugyanis, hogy a megszűnt Trió Televízió antennája is ugyanazon az oszlopon helyezkedett el. A TV jelenleg felszámolás alatt áll, így egy budapesti felszámoló cég kapott arra meghatalmazást, hogy leszerelje az ő antennájukat, átjátszó – és adóberendezéseiket, illetve, mint kiderült, az egész oszlopot, amelyeken ezek a Rádió Smile antennájával együtt elhelyezkedtek.

Csőszi Viktor elmondta, hogy magáról a műveletről már decemberben értesültek, de annak pontos idejét nem közölték velük, különben még időben kezdeményezték volna a saját antennájuk másik oszlopra való költöztetését.

A történet pikantériája, hogy a társasház tetejére, ahol az antennák vannak, csak kulccsal lehet kijutni, a társasház közös képviselője pedig zárat cseréltetett, így nélküle másnak nincs is lehetősége a tetőre felmenni. Ez azt jelenti, hogy Csőszi Viktor, mint bérlő, nem férhet hozzá a saját tulajdonához.

Végül az antenna eltávolítását sikerült még időben megakadályozni és azt egy másik oszlopra a szabványnak megfelelő magasságba és irányba elhelyezni.

A rádió adásában nem történt fennakadás, mindösszesen egy-két perces teljesítmény csökkenés volt tapasztalható.

Hozzászólások