út

Mintegy 100 kilométer útszakasz újul meg még idén Bács-Kiskun megyében


Mintegy 100 kilométer hosszan 40 útszakasz újul meg még idén Bács-Kiskun megyében több mint 10 milliárd forint hazai és európai uniós forrásból – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója sajtótájékoztatón szerdán, Kecskeméten. 

Sztana Zoltán elmondta, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázata a közlekedési infrastruktúra fejlesztése a helyiek közlekedését, valamint a vállalkozások letelepedését támogatja. A pályázat a négy- és ötszámjegyű mellékutak, illetve az országhatárhoz vezető állami közutak fejlesztését teszi lehetővé.

Az áprilisban elkezdődött munkák  keretében összesen 41 ezer 500 tonna aszfaltburkolatot építenek be a megyében. Bizonyos útszakaszokon, ahol a burkolat szélessége nem éri el a minimális hat métert, ott szélesítenek, valamint autóbuszöblöket építenek, illetve újítanak fel.

Rideg László, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy a TOP keretéből a megyében nagyjából 32 kilométer hosszan 16 útszakaszt újítanak meg mintegy 4,1 milliárd forintból.

A magyar költségvetés forrásaiból Bács-Kiskun megyében mintegy 6,3 milliárd forint értékben végeznek további útfelújításokat, ami 22 szakaszon összesen 53 kilométert jelent. Ezen kívül a Magyar Közút Nonprofit Zrt. saját forrásából további két útszakaszt újít fel.

Sztana Zoltán kérdésre elmondta, az eredeti tervek szerint a megyében 190 kilométer kerékpárút került volna át a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésébe, de mintegy 30 kilométerről az érintett helyi önkormányzatok úgy döntöttek, hogy nem adják át, ugyanennyiről pedig még nem hoztak döntést.

(MTI)

Hozzászólások