bábszínház

Megkezdődött a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozója Kecskeméten


Megkezdődött szerdán a Ciróka Bábszínház szervezésében zajló Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozója Kecskeméten, amelyen 22 társulat 30 produkciót mutat be.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a négynapos találkozó megnyitóján elmondta, jó és fontos, ha a gyermek már egészen kicsi korától fogva “barátkozik a színházzal”, és az ehhez vezető legjobb út a mese bábok kialakította, semmi máshoz nem hasonlítható világa.

Az államtitkár szerint az igazi bábszínház kétféle hit találkozásában “csúcsosodik ki”, amikor a befogadó, illetve az előadó hite és bizalma találkozik egymással. Mint fogalmazott, ebben a “kétszeresen ihletett állapotban” már nincs különbség az élő szereplők és a mozgatott bábok valósága között. Ez a színházi létforma semmivel sem kevesebb, mint az úgynevezett élő színház – hangsúlyozta a politikus.

A találkozót a műfaj fontos eseményének nevezte, mert nemcsak lehetőséget ad az országban szétszórtan működő alkotóközösségeknek a megmutatkozásra, de kiváló szakemberek bevonásával megmérettetést is biztosít számukra.

Az államtitkár emlékeztetett, a kulturális kormányzat Minden gyermek jusson el évente egyszer színházba! elnevezésű programjában kiemelten támaszkodnának a bábszínházak közösségére. Reményét fejezte ki, hogy a projekt a következő színházi évadtól elindulhat.

Kiszely Ágnes, a kecskeméti Ciróka Bábszínház igazgatója elmondta, az első találkozó óta eltelt negyed évszázadban növekedett a hivatásos bábszínházak és társulatok száma: míg az első, 1992-es találkozón 9 bábszínház és egy magántársulat vett részt, addig idén 22 társulat 30 produkciója szerepel a programban.

Az igazgató szerint a rendezvény továbbra is nyitott a műfaj valamennyi hivatásos képviselője számára, akik egy-egy általuk választott darabbal lehetnek jelen. A találkozó legfontosabb részét a szakmai beszélgetések képezik. Az eszmecserére idén a Színházi Kritikusok Céhét is meghívták.

Ezúttal is jelen lesznek Kecskeméten a határon túli, magyar nyelven játszó társulatok képviselői is, így érkeztek résztvevők Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szatmárnémetiből és Rozsnyóból.

A Ciróka Bábszínház a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozóján Michael Morpurgo azonos gyermekregényének színpadi adaptációjával, A lepkeoroszlán című előadással mutatkozik be. A Vidovszky György rendezte darab a Kaposvári Biennálén a legjobb gyermekelőadásért járó Üveghegy fődíjat érdemelte ki.

A bábszínházak találkozóját 1992-ben a Kovács Géza igazgatása alatt működő kecskeméti Ciróka Bábszínház azért hívta életre, hogy egy olyan szakmai fórum segítse a műfaj hazai képviselőit, amelyen a bábszínházi alkotók megismerhetik egymás munkáit és beszélgethetnek a szakmát érintő aktuális kérdésekről.

(MTI)

Hozzászólások