uber

Lepippantották az Uber sofőrt, az utas bepánikolt


Állítólag felfüggesztette az Uber az sofőrjét, mert az egyik utasa azzal vádolja, hogy a sofőrt vezetés közben orálisan kielégítette egy nő, aki ezzel veszélybe sodorta mindannyiuk életét.

A bostoni Aner Manuel tette közzé a videót az Uber Facebook-oldalán, amin a az ominózus incidens megtekinthető. Manuel szerint amikor beült az autóba, arra lett figyelmes, hogy egy nő ül az anyósülésen – annak ellenére, hogy eredetileg úgy volt, egyedül utazik.

A poszt alapján úgy véli az utas, hogy a nő drog valószínűleg hatása alatt állhatott. Az eset után Manuel felvette a kapcsolatot az Uberrel és elpanaszolta az esetet, de mindössze 10 dollárt kapott kártérítés gyanánt.

A cég vizsgálja az ügyet, a szóvivőjük szerint megdöbbentő, ami történt és hangsúlyozta, hogy nem toleráják ezt a viselkedést az Ubernél, a bejelentés után pedig kizárták a sofőrjeik közül a férfit – írja a New York Post.

Forrás: NewYorkPost

Illusztráció: technokrata

Hozzászólások