Fotó: bbc.co.uk

Késsel akarta kirabolni a haverját

Késsel próbálta kirabolni ismerősét egy kecskeméti férfi. Annak ellenére lebukott, hogy a sértett csak a becenevét ismerte.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki a rendelkezésre álló adatok alapján 2017. október 25-én 19 óra körül meglátta régi ismerősét a Kecskemét, Luther közben. Beszélgetni kezdtek, majd a gyanúsított a 24 éves férfit egy sötét helyre csalta. Előrántott egy kést, és a sértettet felszólította, adja át értékeit, pénzét. A férfi megijedt, hátrálni kezdett, de végül többszöri felszólítás ellenére sem adott át semmit, így a rabló értékek nélkül elmenekült.

A sértett csak a becenevét tudta távoli ismerősének, így konkrétan megnevezni nem tudta támadóját, ám a zsaruk ennek ellenére is beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható szegedi férfit, akit rövid időn belül el is fogtak.

A 19 éves K. Mózest a nyomozók rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki és őrizetbe vételét követően, előterjesztést tettek előzetes letartóztatására.

Hozzászólások