Holtan bukkantak rá az eltűnt idős asszonyra


A Móricgát határában bukkantak rá kedden, annak a kiskunmajsai asszonynak a holttestére, aki július 8-án, szombaton, vélhetően délelőtt távozott el otthonából kerékpárral.

Az idős asszonyt utoljára szombaton 12 óra körül látták az 5402-es úton Kiskunmajsa felől a Móricgát felé tartva. A rendőrség közleménye szerint az asszony térben és időben nem tudott tájékozni.

A rendőrségen kívül polgárőrök, közmunkások és közterület felügyelők is keresték az asszonyt. Emellett sárkányrepülőt és nyomkövető kutyát is bevontak a keresésbe.
A baon.hu értesülései szerint a Móricgát határában többször is megfordult a biciklijével az asszony, akinek már csak a holttestét találták meg kedden. Iratai és személyes tárgyai is nála voltak, idegenkezűségre utaló nyomokat nem találtak a helyszínen.

Fotó: halasinfo

 

Hozzászólások