neichl

Elhunyt Neichl László, a Bács-Kiskun Megyei Állambiztonsági Szervezet egykori vezetője


Szeptember 29-én, 89 éves korában elhunyt dr. Neichl László, rendőr ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Állambiztonsági Szervezet egykori vezetője, megyei rendőrfőkapitány-helyettes. 

Neichl László 1929. december 31-én született a Fejér megyei Adonyban. 1950. április 1-jén került az Államvédelmi Hatósághoz Székesfehérváron politikai nyomozóként, de még abban az évben áthelyezték Kecskemétre.

Tanulmányai során nemcsak a Rendőrtiszti Főiskolát végezte el, hanem 1966-ban jogi doktori diplomát is szerzett a József Attila Tudományegyetemen. 1976. január 1-jéig a kémelhárítás területén dolgozott különböző rendfokozatokban és beosztásokban.

Ekkor nevezték ki a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetőjének. Ebben a beosztásában az állambiztonsági szervezet megyei vezetője lett – ide tartoztak a különböző III- as csoportfőnökségek, valamint  a belső elhárítás – közvetlen felettese nem a megyei főkapitány, hanem a fővárosi csoportfőnökség volt. 1988. június 30-án, rendőr ezredesként innen vonult nyugállományba.

Munkáját egész életében titoktartás övezte, még a rendőrségen belül sem ismerhette azt senki, Neichl László pedig haláláig eleget is tett ebbéli kötelezettségeinek.

Forrás: hirosveny.hu

Fotó: hirosveny.hu

Hozzászólások