DEDÓÓÓ: Utánozás, majomszokás


Valamikor a nyolcvanas évek végén jelent meg a világ talán első „kész átverés” jellegű filmje, a magyar címén „Hóbortos népség”. A vicces amerikaiak rejtett kamerák előtt húzták csőbe gyanútlan áldozataikat, és sok esetben vicces eredmény született. Az átvert embereken egy világ nevethetett, a film ugyanis körbejárta valamennyi kontinenst.

Csita! Ungava!

Számomra az egyik legnevetségesebb rész az volt, mikor egy festőművész műtermében két állványt állítottak fel, és mind a két vászon mellé kirakták a festéshez szükséges valamennyi kelléket. Az egyik állvány elé a festőművész ült le festeni, a másikhoz pedig leültettek egy csimpánzt. A majom kezdetben csak nézte a művészt, hogy mit is csinál ő, majd felkapta az ecsetet maga is, és utánozni kezdte a mestert. A két mű rövidesen el is készült, a majom is rittyentett egy hatalmas krikszkrakszot, ám színes volt, és kitöltötte a teljes vásznat. Nem volt csúnya, de szép sem.

A poén akkor teljesedett ki, mikor egy komoly galériában kiállították a majom festményét, a sok „műértő” és velejéig sznob és affekta látogató pedig hosszú időn keresztül mélázott a kép előtt azon merengve, mit is érezhetett a művész, mikor ezt a szemmel látható érzelmi vihart vászonra vetette. Vinnyogás volt a moziban, és még otthon is, napokig. Hiába, na. Az utánozás majomszokás.

Komolyan nem tudom, hogy a fenti történet miért jutott eszembe, mikor homlokegyest más dolgot szerettem volna bejelenteni. Friss, mondhatni ropogós a hír, amely szerint Faludi Tamás, Kiskunmajsa város ex-polgármestere – nyilván korábbi cikkünk nyomán – kikérte az Önkormányzattól a polgármester, és csapatata, az Élhető Kiskunmajsa (ÉK) valamennyi képviselőjének vagyonnyilatkozatát. A bukott polgi valószínűleg azon szívta fel magát, hogy lapunk korábban az ő vagyonnyilatkozatát kérte ki, és láss csodát! Az még köszönő viszonyban sincs a valósággal, amit lehetett, azt kihagyott belőle. Nem volt benne az sem, hogy mindenféle cégekben felügyelő bizottsági (FB) tag, az sincs benne, hogy egy Kft. ügyvezetője, az meg végképp nincs, hogy ezekből a funkciókból mekkora zsák pénz borul rá.

Lapunk kiderítette azt is, hogy Faludi olyan cégekben érintett – nem is kicsit – amely cégek korábban, pontosabban az ő polgármestersége ideje alatt komoly pénzeket kaptak Kiskunmajsa városától. Közvetetten pedig tulajdonosa olyan vállalkozásnak, amely több százmilliós mínuszt hagyott hátra maga után, és most kényszertörlés alatt áll az egész kóceráj. Persze, összeomlás előtt azért a pénzt, kardot, lovat és minden mozdíthatót valaki kiszivattyúzott belőle.

A Jedi visszatér

Nyilván, ha egy csimpánz elbírt a festőecsettel, Faludinak sem jelent gondot majd a fénykard. A jó, öreg Jedi – immár a sötét oldalon – besétált az Önkormányzathoz, és kikérte a tanácstagok nyilatkozatát! Visszavág! A gáz az, hogy az eredeti történetben a Jedi tért vissza, nem a Sith nagyúr. Az összekapta magának a halálcsillagra valót, aztán szépen kihullott a köntöséből. Mondjuk, a Sith nagyúr esetében sem derült ki, hogy a halálcsillagra felvett svájci frank hitelt miből tudta olyan gyorsan, szinte egy csapásra kifizetni. Még ha ő is volt a birodalmi szenátus főkancellárja, akkor sem volt elég rá a fizetése. De ez egy másik mese, legyen ez egy következő epizód témája.  

 

Montázs: Kiskunhír.hu

Hozzászólások