festmény

Csütörtöktől látogatható Kecskeméten Paál László kiállítása


Csütörtöktől látogatható a kecskeméti Bozsó Gyűjteményben Paál László, a magyar tájképfestészet egyik legjelentősebb hatású alkotójának festményeiből nyíló életmű-kiállítás.

Bozsó János, a kiállítás egyik kurátora elmondta: a Paál László A természet katedrálisában című tárlata egy, már több éve tartó sorozat következő állomása a gyűjteményben, amely a 19. századi és a 20. század eleji jelentős, európai szintű magyar tájképfestőket vonultatja fel. Legutóbb Szinyei Merse Pál gazdag életművét mutatták be  A természet bűvöletében című kiállításon.

A három teremben berendezett tárlattal teljes áttekintést igyekeznek nyújtani az 1860-as évek végétől az 1870-es évek végéig tartó, mindössze egy évtizedre tehető életműről, a korai magyarországi erdőbelsőktől kezdve a késői, 1876 és 1877 között festett barbizoni erdőrészletekig, erdőkig.

A kiállításon Paál László képei mellett két barbizoni mester egy-egy festményét is a nagyközönség elé tárják. Így látható lesz a 19. századi realista festészetben élen járó Gustave Courbet Hauteville-i cédrus című, 1868-ban megfestett képe, és egy “barbizoni kolléga”, Jules Dupré tájképe is.

Nátyi Róbert, a kiállítás másik kurátora kiemelte: Paál László tanulmányait az 1860-as években a Bécsi Képzőművészeti Akadémián kezdte meg, előbb Düsseldorfba, később pedig Párizsba költözött, de amikor csak tehette, a főváros melletti Barbizonban időzött. Fiatalon, 33 évesen halt meg.

Képeinek nagy része Európában készült, és ott is kelt el. Számos festményét a magyar műgyűjtők Amerikából és Európa különböző országaiból vásárolták vissza, ezért is nehéz egy életmű-kiállításhoz összeszedni alkotásait.

A művészettörténész kiemelte: Paál László munkásságát a magyar művészettörténet általában a Munkácsy Mihállyal való barátságán keresztül értelmezi. Szoros kapcsolatuk már az aradi gimnazista évek alatt kialakult, és később, pályájuk is egymással párhuzamosan fejlődött. Az 1870-es évek közepére Munkácsy Mihály világhírű festővé vált, Paál Lászlót azonban csak a tájképfestészet vonzotta.

Beszélt arról is, hogy saját korában Paál László az elismerések tekintetében nem számított sikeres festőnek. Nátyi Róbert a sors különös fintorának nevezte, hogy talán az egyik leghíresebb festménye, az Út a fontainebleau-i erdőben című, amelyet a magyar impresszionizmus, a plein air festészet egyik legfontosabb darabjaként szoktak emlegetni, éppen halála előtt, az 1878. évi párizsi világkiállításon kapott bronzérmet. Erről azonban az alkotó már nem értesülhetett, mivel 1877-ben egy balesetben agysérülést szenvedett, 1878-tól egy szanatóriumban feküdt.

Mint mondta: ma már azonban elismertsége töretlen, hiszen Paál Lászlót a magyar tájképfestészet egyik legjelentősebb hatású alakjának tartják. Munkássága azonban jóval túlmutat “az egyszerű tájképi narratíván, hiszen amikor tájképet festett, akkor is belső drámáit, lelkének kivetüléseit vitte vászonra”.7

Paál László első nagy magyarországi kiállítását több évtizedes hallgatás után, 1902-ben Lázár Béla művészettörténész és művészeti író készítette el, amelyre csaknem ötven képet sikerült összegyűjtenie. A tárlaton azonban tűz ütött ki, és öt festménye teljesen elégett, további hét pedig jelentősen megsérült.

Utoljára 1954-ben, Paál László halálának 75. évfordulóján a Szépművészeti Múzeumban emlékeztek meg a magyar tájfestőről életmű-kiállítással, azóta egy-két kamaratárlattól eltekintve nem volt festészetének ilyen jelentős bemutatkozása.

Bozsó János kiemelte: az elmúlt száz év harmadik önálló Paál László-kiállítása augusztus 26-áig látogatható a Bozsó Gyűjteményben, amelyhez különféle tárlatvezetéseket és múzeumpedagógiai foglalkozásokat is szerveznek. A tárlat megnyitójára a kiállítás képeit részletesen ismertető album is készült.

(MTI)

Hozzászólások