russia

Csaknem ötven létesítményt ürítettek ki Lipeckben


Negyvenkilenc objektumot, köztük mintegy 30 tanintézményt kellett evakuálni kedden az oroszországi Lipeck városában állítólag fenyegető pokolgépes támadásra figyelmeztető telefonhívások miatt.

Bombát egyelőre sehol sem találtak. A névtelen telefonálók az iskolaigazgatók irodáját hívták fel. A városban emellett ki kellett üríteni több bevásárlóközpontot és hivatalt, valamint a repülőteret, a vasúti és a buszpályaudvart. 

A Moszkva környéki Ivantyejevka gimnáziumából a nap folyamán több mint hétszáz embert vezettek ki az utcára.

A RIA Novosztyi biztonsági szolgálati forrásra hivatkozva azt írta kedden, hogy az egy hónapja tartó bombariadó-hullám miatt 170 orosz településen 2460 objektumból több mint 1 millió 40 ezer ember kellett evakuálni. Csak hétfőn hét városban – köztük Moszkvában és Szentpéterváron – 115 objektumból 79 ezer embert kellett biztonságba helyezni.

Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója csütörtökön azt állította, hogy a hamis riasztássorozat négy, külföldön tartózkodó orosz állampolgártól ered. Mint mondta, az IP-telefonokat használó gyanúsítottaknak cinkosaik vannak Oroszországban.

Az FSZB-főnök szerint a hamis riasztások előzetes becslések szerint több mint 300 millió rubel (mintegy 1,4 milliárd forint) veszteséget okoztak. 

A sajtóban legelterjedtebb korábbi magyarázatok az Iszlám Állam terroristáit, az “ukrán nyomot” vagy hackerek egy brüsszeli csoportját gyanították a történtek mögött. Abban a kérdésben korábban is összhang volt a teóriák között, hogy a hívásokat külföldről indíthatták.

MTI
Kép illusztráció.

Hozzászólások