Brutálisat bukott a fideszes jelölt Orgoványon


A vasárnapi időközi választáson Gál Szilvia független jelöltet választották Orgovány polgármesterévé – tudatta a Bács-Kiskun megyei település megbízott jegyzője, Hegedűs Gáborné.

Az időközi választás azért volt esedékes, mert a Fidesz – KDNP – Nemzeti Fórum színeiben korábban regnáló polgármester, Lóczi Boglárka viszonya annyira elmérgesedett a képviselő-testülettel, hogy a képviselők bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene, majd egyöntetűen meg is szavazták azt.

Lóczi 2012 óta volt polgármester Orgoványon, ám 2014-ben feloszlott miatta a testület. Akkor megúszta, visszajutott a település élére, most azonban mennie kellett, és méghozzá egy elég csúfos vereség révén.

Az új, független polgármester Gál Szilvia lett, akire 569 helybéli adta le voksát. Őt a szintén független Maszlik István követte 490 szavazattal, Lóczinak mindössze 291 voks jutott.

A győztes korábban a helyi művelődési ház vezetője volt, évek óta folytatja közösségszervező munkáját. Első polgármesteri interjújában a Baon.hu oldalnak úgy nyilatkozott: – Elsősorban békességet szeretnék Orgoványon. Fontosnak tartom, hogy egymást tisztelve éljünk a faluban. Csak úgy lehet egy önkormányzatnál is jól együtt dolgozni, ha az ember figyelemmel van arra, hogy egy közösségben dolgozik. – mondta el Gál Szilvia.

Fotó: facebook.com

Hozzászólások