24.hu

A kecskeméti Mercedes-gyár bővítéséről tájékozódott a technológiaminiszter


Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában tájékozódott a hét végén a német autógyártó beruházásának előrehaladtáról – közölte a német autógyártó.

A látogatás alkalmával Palkovics László megbeszélést folytatott a gyár vezetőivel, áttekintették a régió legnagyobb munkaadójának fejlesztési terveit, aktuális innovációkat, felsőoktatási és szakképzési kérdéseket.

A helyszíni bejárás után tartott konstruktív munkamegbeszélésen részt vett Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere is.

A Mercedes-Benz Cars május elején jelentette be, hogy már működő autógyára szomszédságában megkezdi új autógyára építését Kecskeméten.

A beruházás egymilliárd euróból, mintegy 320 milliárd forintból valósul meg és több mint 2500 új munkahelyet teremt.

Az új gyárban a tervek szerint 2020-ban indul a termelés.

A beruházással a Mercedes-Benz az első full-flex gyárát hozza létre Magyarországon.

A gyárban rugalmasan, egyazon gyártósoron állíthatók elő a különböző modellek a kompakt autóktól a hátsókerék-meghajtású limuzinon át a különböző meghajtással rendelkező járművekig, az elektromos autókat is beleértve.

Az új gyár présüzemből, karosszériaüzemből, felületkezelő és összeszerelő üzemből áll majd és, széndioxid-semleges energiaellátású lesz.

A full-flex gyárral a Mercedes-Benz Cars a jövő járműveinek  rugalmas gyártásához szükséges kapacitást és technikai feltételeket teremti meg, így például az önvezetésre is alkalmas elektromos autókét is.

(MTI)

Fotó: 24.hu

Hozzászólások