Demokratikus Koalíció

A DK folyamatos tüntetést jelent be az ország teljes területére


A Demokratikus Koalíció (DK) minden országgyűlési képviselője levelet ír az Országos Rendőr-főkapitányságnak, amelyben folyamatos tüntetést jelent be az ország teljes területére – közölte a párt frakcióvezető-helyettese.

Arató Gergely hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy október elsején lépett életbe az új gyülekezési törvény, amely kimondja: gyűlésnek azt kell tekinteni, amikor legalább két ember részvételével közügyben véleménynyilvánítás céljából nyilvános összejövetelt tartanak.

A gyülekezési jog “ilyen elképesztő szigorítása csak diktatúrákban fordulhat elő” – mondta az ellenzéki politikus, arra bíztatva az embereket, hogy tiltakozzanak, tüntessenek, gyülekezzenek, vitatkozzanak és beszélgessenek, mert a népet “sem elhallgattatni, sem betiltani nem lehet”.

(MTI)

Hozzászólások