elvis megemlékezés

40 éve hunyt el Elvis Presley, megemlékezés Budapesten


Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve.

A rajongók világszerte megemlékeznek a Királyról, otthonában, Gracelandben felvonulással idézik meg Elvist. Budapesten 2011 óta egy belbudai park viseli az énekes nevét, az énekes ugyanis kiállt az 1956-os magyar forradalom mellett – szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben. Mint felidézték, Elvis Presley 1957 januárjában egy televíziós műsorban arra kérte a nézőket, adakozzanak a nehéz sorsú magyaroknak, és ezt követően 26 millió svájci frank értékű adomány gyűlt össze. Az énekes pontosan négy évtizede, 1977. augusztus 16-án hunyt el, mindössze 42 évesen.

Leszámítva azt a néhány minikoncertet, amelyet katonatársainak adott Németországban, az énekes soha nem lépett fel Európában, 2018. június 6-án azonban a magyar közönség is láthatja és hallhatja a The Wonder of You című produkciót: a Papp László Budapest Sportarénában a digitálisan felújított eredeti Elvis koncertfelvételeket a Cseh nemzeti Szimfonikus Zenekar kíséri, és színpadra lép özvegye, Priscilla Presley is.

Élete során Elvis Presley több mint 150 albumot adott ki, ezekből 1 milliárd darab kelt el világszerte. Mintegy hétszáz dalt énekelt lemezre, köztük olyan sikereket, mint a Jailhouse Rock, a Can’t Help Falling in Love vagy a Love Me Tender. Csak Las Vegasban 636 teltházas koncertet adott.

MTI

Hozzászólások